www.csontkovacs-terapeuta.hupont.hu

A FÉNY ÚTJÁN - ENERGIA KÖZPONT

                        Shiatsu

A shiatsu masszázs segít megteremteni és fenntartani testünk energiakeringésének harmóniáját, ezáltal testi és lelki betegségeink gyógyításának hatékony eszköze. A módszer az akupunktúra alapjaira épül azzal a különbséggel, hogy tűk helyett itt az ujjakkal dolgoznak, ahogy erre a neve is utal. A shiatsu masszázs másik jellemzője, hogy a test kezelése mellett az agy kikapcsolására, tehermentesítésére törekszik.
A keleti orvostudomány alapelmélete szerint a testünkben áramló életenergia szabad folyása egészségünk és jó közérzetünk biztosítéka. Ez az energia a meridiánokon keresztül meghatározott irányban áramlik. 12 fő és két mellék meridiánt különböztetünk meg (ezeknek a meridiánoknak az elhelyezkedését és a meglétét a bőrön való ellenállás mérésével nyugaton is igazolták). A 12 fő meridián mindegyike kapcsolatban áll egy-egy belső szervünkkel. Ezeknek az energiacsatornáknak és a bennük áramló energiának az akadálymentesítése a shiatsu masszázs fő célja. Amennyiben a beteg szervhez kapcsolódó meridiánban normalizálódik az energiaáramlás, azonnal megindulnak az öngyógyító folyamatok. A shiatsu terapeuta speciális fogásokkal és a test ezekre adott válaszreakcióiból információkat szerezhet a páciens testi és lelki folyamatairól.

. A shiatsu masszázs az energia pályák mentén tenyérrel vagy ujjnyomással hozza mozgásba az energiát, és ezek mellett egyéb masszázstechnikákat is alkalmaz. A shiatsu masszázs fogásaira jellemző, hogy a testre merőleges irányúak, tartósak és koncentráltak. A nyomás erőssége a páciens igényeihez mérten, illetve a test reakcióitól függően alakul. A shiatsu masszázs közben az egészleges érzékelésen és az érintésen alapuló támogató kommunikáció valósul meg. A kezelés az egész testet érinti, különleges és kellemes érzés, kényelmes, vékony ruhában történik. A shiatsu masszázstt hatékonyan alkalmazzák betegségek megelőzésére, vitalitásunk folyamatos fenntartása, javítása érdekében is. Más terápiákat is jól kiegészít, miközben káros mellékhatása nincsen.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 14
Heti: 39
Havi: 342
Össz.: 89 272

Látogatottság növelés
Oldal: Shiatsu masszázs
www.csontkovacs-terapeuta.hupont.hu - © 2008 - 2024 - csontkovacs-terapeuta.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »